43. : Elrablás, avagy elrablásnak álcázott randi

Sziasztok, meghoztam az új részt. Semmi extra hozzá fűzni valóm nincsen a részhez, csak hozzátok van. Megszeretném köszönni nektek, hogy olvassátok a blogom, és mellettem álltok, még akkor is, ha nem olyan sűrűn hozom a részeket. A pozitív hozzászólások is nagyon jól esnek, és higgyétek el, ez ad nekem erőt. puszii.

Egy székhez hozzá voltam kötözve, megmozdulni alig tudtam. Kezeim hátam mögött voltak, azok úgyszintén átkötve. Szemet egy vékony kendő takarta le, de pont olyan, amin keresztül érzékeltem a fényeket. Pontosabban érzékeltem volna, de hiszen egy sötét, dohos pincébe nem igazán szűrődik be semmiféle világosság, főleg ha a ház alatt vagyunk.

        - Ezt most komoly? Mit csináltatok szegény lánnyal? Direkt megmondtuk, hogy ne legyen ekkora felhajtás. Nem akarjuk, hogy a rendőrség ránk szálljon.
        - A főnök azt mondta raboljuk el, nem? Na hát. Itt van, el van rabolva. Most már csak a lovagja kéne, és kész vége, minden megoldódik. Én csak azt csináltam amit a filmekben. Ha nem kötözőm le, akkor kitudja meddig siránkozna, hogy: "segítség, segítség" - mondta mindezt, magas férfiasnak egyáltalán nem mondható hangon.
        - Hát remélem délutánig kibírja szegény lány itt. Ha valami baja lesz, ugye tudod, hogy nekünk annyi? -ordított egy mély hang.

Két kérdés. Egy megnyugtató dolog. Az egyik kérdés ami a hallottak után felmerült bennem: Főnök? Ki az a főnök, és mi a fenét akar velem kezdeni? Másik: Lovag? Ugyan már. Nekem csak két igazi lovagom volt. Bence, de róla, már egy jó ideje nem hallottam, azt sem tudom hol van. A másik Harry. Ő Londonban van. Nem hiszem, hogy pont azért eljön Budapestre, hogy engem "elraboljon". Egyik fiúból sem nézem ezt ki. Ami azonban megnyugtatott, hogy ezek még sem lehetnek profik, ha azzal mentegetőznek: "Én csak azt csináltam amit a filmekben."

Hirtelen nagy csattanás, kulcs zörgés, s ajtó nyitás. Nyöszörögni kezdtem. Nem tudtam megszólalni, ezért csak nyökögtem, amit próbáltam érthetően, s úgy látszik sikerült is.

        - Eresszen el! Engedjen el...
        - Jaj kicsilány, nyugi! Nem akarunk bántani. Hidd el, majd mindent meg fogsz érteni.
        - De kérem, könyörgöm! Akkor legalább a számról vegye le a kötést.
        - Hát jó legyen, de aztán nekem semmi magán akció. Boldog leszel, majd meglátod. - közben megszabadultam a ragasztótól, ami csökkentette levegő vételemet.

***

Alig pár óra múlva, iszonyatosan nagy sürgés forgást éreztem odakintről. A két ember eszeveszettül ordibálta: itt a főnők, itt a főnök. Megjött.

Gyomrom görcsbe rándult. Nem tudtam eldönteni, most örüljek, vagy féljek. Mind a kettőre van indokom. Örülök: végre megtudom ki rabolt-raboltatott- el. Félek: nem tudom mit akar velem kezdeni, s mire volt jó ez az egész számára. Ami beszédet eddig hallottam, most minden megszűnt.

Az ajtó nyitódott. A kendőn keresztül felvillant a fény, amit a nyúlódó ajtó okozott. Két emberi alakot ismertem fel. Egy hangot, sőt egy árva pisszenést nem véltem felfedezni. Senki nem szólt egy szót sem. Ámbár szabályosan éreztem testemen szemük mozgását, olyan volt, mintha égetne. Tudtam, hogy engem néznek, tudtam, hogy rólam van szó, de ők csak mutogattak. Kiszolgáltatott voltam.

        - Te most szépen velem jössz. -segített fel a székről. Oldottak el a széktől.  Úgy éreztem magam mint egy kutya, akit megszabadítanak pórázától. Lábam remegett, hasam görcsben volt.
        - Hova megyünk? Hova visz?
        - Majd meglátod...Vigyázz lépcső! -utasított "jó akaróm".
        - De kérem... -fakadt ki belőlem minden érzelem, s sírni kezdtem.

Egy teljesen másik helyen voltam, feladva a pince büdös, s kellemetlen mivoltját.  "Jó akarom" elengedett, és egy teljesen eltérő alak ért hozzám. Keze ismerős volt. Szinte biztos voltam benne, hogy ismerem. Az illata, tapintása, ahogy megfogott. Déjá vu érzésem támadt.

Szoba üres lett. Hallottam, ahogy mindenki elhagyja a szobát, s az ajtó csapódik  Csak én és a "főnők vagy lovag" ahogy tetszik, maradtunk bent ketten. Hirtelen sötétség lett. Iszonyatosan megijedtem. Fogalmam sem volt mi történik.

        - Mit csinálsz? Ki vagy? Miért raboltál el?? -ordítottam, közben jártam fel, s alá, az ajtót keresve.
        - Tudom, hogy itt vagy. Válaszolj!! Hallod! Miért raboltál el? -még mindig tapogattam a falat.
        - Ki vagy te? Könyörgöm válaszolj már! -sírtam, s hajtogattam neki kérdéseimet.

Örömömre megtaláltam a kilincset. Miközben útba voltam az ajtó felé, megbotlottam, s elestem. Fejemet bevertem. Semmi komoly nem történt, csak a földre estem le, s éreztem amint az imént említett testrészem sajgott. Zokogtam és csak ordibáltam tovább:

        - Utállak, gyűlőek, bárki vagy is!

Mellém szaladt, felsegített, közben csak annyit kommunikáltam vele:

        - Hagyjál! - pedig az sem jobb, ha a földön fekszem egyedül. Ez a kéz, ez a fogás. Nagyon ismerős. Istenem, tudom, hogy már találkoztam vele, de ki ő? Ki lehet? És mit akar?

Mögém állt elrablóm. Eloldozta kezem. Ösztönösen a sajgó részem felé kaptam. Sírásom közben nem állt meg, csak akkor kezdett csillapodni, mikor végre éreztem, láttam,  hogy a kendő lassan, de biztosan lehullott szememről. Azonnal megfordultam, s a lélegzetem is elállt. A szoba forogni kezdett velem, később már semmit sem láttam, s utolsó emlékem, hogy a földre rogytam, tudattalan állapotban.

Halihó! Kire tippeltek, ki rabolta el Isabelt? :) 

Aki szeretne kérni a saját maga által írott blogra/ esetleg ismerős blogjára kritikát, hozzászólásban küldjön  egy linket.! Szívesen írok! Kinézetről, és tartalomról.  Kritikát a tartalomról az utolsó kettő részről írom. :) Várom a linkeket szeretettel!! :)