42. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt, mivel már egy csomóan rágtátok a fülem, hogy mikor hozom végre. Képzeljétek, pénteken volt a suliban a gólyabál. A fiúk hercegnők voltak, a lányok meg csövesek. Hát képzelhetitek! Nagyon viccesen néztünk ki. Bár.. be kell vallanom, én csak szombaton délután értettem meg, miközben a képeket nézegettem, hogy miért is röhögött rajtunk az egész iskola. Hiszen nem minden nap lát az ember egy fiút rózsaszín harisnyában, parókában, tiarával a fején az iskolában fel-le járni.  Remélem tetszik mindenkinek! És a kövi részt, kizárólag 5 komi után hozom.. :)

Egyszer élünk, de akkor nagyon 

(Isabel)

Az idő mint eddig most is csak szalad, s szalad, kitudja hol áll meg végre, mikor, s milyen helyzetben.  Az anyám, aki elhagyta az apámat egy másik férfiért, most ismét felbukkant. Vissza akarta sírni magát apámhoz, de ő kitartóan ellenállt, s marad Eszter mellett, ha már egyszer így hozta az élet, s minden jól alakult köztük. Apukám édesapja nem olyan rég elhunyt. A temetés megviselt. Szinte már senkim sincsen olyan, akit szeretek. Legalább is a mostani helyzetemben ezt érzem. Talán egyszer majd minden a helyes kerékvágásba kerül, de azt hiszem ez még nem most fog bekövetkezni.

Tegnap azonban alapvetően jó dolog, a mostani szituációban inkább zavaró eset történt. Max-al nagyon jóba lettem. Megcsókolt. Ő ilyen tipikus "szombat van, menjünk bulizni" karakter. Úgy gondoltam talán ha én is így fogom fel az életem, valamire jutok, és elérem a kitűzött célom, a felejtést. Mint általában minden gondolatom ez is vakvágányra futott. Csak azt értem el, hogy belekeveredtem egy rossz társaságba, ahol minden a pia, a csajozás, és AZ körül forog. Igen, igen ez nem helyes. Azonban mond ezt meg a szívednek, aki beleszeretett az adott srácba, s elvakítja őt a szerelem. Ha nem is a szerelem, hiszen az már egy kicsit súlyosabb de a túlzott szeretet biztosan. Ha Harry-nek szabad más lányokkal csókolózni, akkor nekem is lehet más valakim, akit szeretek. A múlt héten is megjelent egy cikk, miszerint "Harry Styles dobta Isabel Greent, a híres topmodellért" és ezen a héten is egy újabb, amihez képet is kapcsoltak amin Harry és egy lány eléggé "forró" helyzetbe került. Meguntam a szenvedést, tehát eddig fajultak a dolgok.

(Harry)

Mióta Isával már nem vagyok együtt, és Robertával kiéleződött a viszonyom, a lesifotósok ismét a nyomomban vannak. A minap is megjelent egy újság cikk, amiben ez állt.:

A mai nap, Harry Stylesot, és egy eddig
ismeretlen, ha jól informálódtunk
Roberta nevezetű lányt láttuk, s kaptuk
lencsevégre, az egyik hírhedt szálloda aulájában.
Hogy mi van köztük, azt eddig még nem sikerült
kinyomoznunk, de hogy nem szimpla barátság az övék,
az egyszer biztos.

Príma. Nekem már csak ez hiányzott. A dolgok tisztázásának érdekében, jobbnak láttam felhívni Isabelt, s elmagyarázni mindent, hogy a látszat olykor-olykor csak. Telefonomat előkaptam, s ujjam egyből tudta, hova kell nyúlnia. 

- Haló. -szólt bele Isa semmit mondó hangon a telefonba. 

- Szia. Mi újság? Régen hallottam a hangod, hiányoztál. 

- Valóban? Az újságok, és a képek nem ezt bizonyítják. Nagyon jól elvagy azzal a kis Robertával. Talán nem? Vagy éppen össze vesztetek, és csak vigaszra vágysz? 

- Nem. Pont ezért hívlak. Isa kérlek, hidd el nekem, amit most mondok. Ez az egész kamu, nincsen köztünk semmi. Azaz barátságnál több nincsen. Ő olt az a lány, aki miatt..

- Harry, Harry. Elég! Nem tartozol nekem magyarázattal, hiszen már nincsen köztünk semmi. Független vagy, azt teszed, amit a szíved jónak lát. 

- De kérlek, hallgass meg. Robertával én a baleset...

- Mennem kell Harry, szia, majd beszélünk. -ezzel lecsapta Isa a telefont. 

*2 héttel később*

(Isabel)

Az idő borongós. Nem esik még, de az esőnek már lóg a lába. Hideg van, hiszen közeledik a tél. Az iskolába menvén, a járdán csak megyek, közben zenét hallgatok. Ilyenkor olyan, mintha a világtól el lennék szigetelve. A külső zajokat nem hallom, csak a basszust érzem, ahogy átjárja a testem. Iszonyú napnak nézek elébe.  Egy csomó dolgozat, felelés a mai nap igazán egy rémálom.  

Erős, izmos, kéz ragadott meg hátulról. Mielőtt még sikítottam volna, az illető, befogta a számat, nehogy valaki észre vegyen minket. Próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de nem sikerült. Csak szorított, és szorított, mint egy vadállat. Kapálóztam, rúgtam, téptem, de semmi. Egy lendülettel felkapott, és már futott is velem a közeli fekete furgonhoz. Kétségbe estem. Nem tudtam mitévő legyek. 

Kezeim, lábaim össze voltak kötve. Szám le lett ragasztva, egyedüli menekülési lehetőségem a telefonom volt. Arrébb kúsztam, bár a mozgó furgon kicsit nehezítette a munkám, de telefonomat előszedtem zsebemből. A rablónak szerencsére fel sem tűnt a koppanás, amit ez az aprócska készülék okozott, így kezemmel a hátam mögött nyomogattam. Megláttam Max számát, azonnal nyomni kezdtem, majd hallottam amint kicsöng. Nem kellett sok, hogy a címzettem fel vegye a csörgő tárgyat, majd bele szólt. A számról közben kezem segítségével leszedtem a ragtapaszt, s torkom szakadtából ordítottam: SEGÍTS!! Hát igen, én is erre számítottam, ami ezután történt. Az az ember azonnal leparkolt, kinyitotta a hátsó ajtót, telefonomat elvette, beletette a zsebébe, de előtte kikapcsolta. A kocsit otthagyva, s mit sem törődve ismét ölébe kapott, akár egy krumpli zsákot, s úgy mentünk tovább. Utolsó emlékem, hogy ütöttem a hátát a menekülés célja érdekében, s egy aprócska fa házikót pillantottam meg, de ezután se kép, se hang, minden elsötétedett.