45. rész: Az én hibám is

Sziasztok! Meghoztam az új részt. remélem tetszik, és örültök neki. Na de! Lenne egy alkum. Minden vasárnap hoznék új, fejezetet egy fel téllel. Ha megvan a 7 komi  (az persze nem baj, ha több. sőt. akkor még a rész is hosszabb lesz, de a hét komi a minimum) a bejegyzések után.  A blogom lány főszereplőjének Jasmine Villegas-nak megjelent legújabb klipje.   Nagyon jó lett a klip is és a szám is. Nézzétek meg. Na ennyi voltam. Jó olvasást! És ne feledjétek 7 komi ! 

xoxo

Arash feat Helena - Broken Angel 

Isabel szemszöge 

Az eset óta apukám nem enged Harry közelébe, semmiféle  módon. Szerinte jobb nekem ha nem vagyok vele, hiszen ha vele vagyok, nekem csak bajom lehet. Még másik kórházba is szállíttattak, nehogy kapcsolatba kerüljek vele. Az óta a bizonyos este óta eltelt egy teljes nap, s én már itthon vagyok. Én jól vagyok, velem minden rendben. Megúsztam pár zúzódással, amit bekötöttek. De ez most kit érdekel? A szerelmemről (Bajban derül ki kit szeretünk igazán. Ilyent még soha sem éreztem. Harry-re olyan szükségem van, mint más embernek a levegőre. Levegő nélkül nem lehet élni. Egy ember szerelme nélkül nem ér semmit., hiszen így nem teljes az élete.) semmit sem tudok. Telefonom darabokra tört a "rémségek éjszakáján" ráadásul a rám kiszabott büntetés -szobafogság- sem könnyíti meg a dolgom, aminek oka sincs, hogy miért is kaptam igazán. Lekullogtam a konyhába, ahol apa a mikrót bűvölte. 

- Apa kérlek ne csináld ezt velem. Miért szakítasz el szerelmemtől? 

- Mert ez a szerelem amiről te beszélsz, csak fájdalmat okoz neked, semmi mást. Neked ebből örömöd nem lesz! Kislányom értsd meg. Ennek semmi jövője. -emelte fel hangját. 

- Az emberek hibáznak nem apa? Minden ember szenved? Én miért is úsznám meg? De te is fájdalmat okozol azzal, hogy elszakítasz Tőle. -kiabáltam már én is.- Te is voltál szerelmes! Nem tudod, hogy ilyenkor mit érez az ember? Tudod te egyáltalán milyen az, mikor valaki hiányzik mellőled, egy olyan ember akit szeretsz, és bármit megadnál érte? -amint ezt kimondtam egyből megbántam. Apának még mindig fáj a válás, hiába van együtt Eszterrel. Anyát teljes szívéből szerette, házasságuk kezdetétől, válásuk napjáig és még most is a megcsalás ellenére. Ugyanúgy, szüntelenül. 

- Ne haragudj. - mondtam halkan. Erre semmit sem válaszolt, csak legyintett. 

- A döntésem és véleményem ugyan az. Itthon maradsz, nem mehetsz sehová. -kivette a forró teát a mikróból, és otthagyott. 

Neki dőltem a hűtőnek, szép lassan csúsztam lejjebb. Csak néztem magam elé. Lábamat felhúztam, kezemmel összekulcsoltam, zokogtam. Miért ilyen kegyetlen velem mindenki? Miért? -ordibáltam. Halk lépteket hallottam. Eszter volt az. Ijedten rohant oda hozzám, szemében aggodalom csillogott. 

 - Mi a baj kicsilány? -simított végig hátamon. 

 - Apa. Ő az én bajom. -mondtam ki határozottan, könnyeimmel küszködve. Nem enged Harry közelébe, semmit sem tudok róla, hiányzik, szeretem. 

- Isabel valamit el kell mondanom. Erősnek kell lenned. 

- Eszter ne ijessz meg. Nyögd már ki. -siránkoztam. 

- Apukád jót akar neked. -már nyitni akartam számat, hogy erre a mondatra lecsapjak.- Most ne vágj a szavamba. Harry még mindig a kórházban van. Élet és halál között lebeg. Az orvosok, nem biztos, hogy megtudják menteni. Kómában van két napja. Már leakarták venni az életben tartó készülékről, megkímélve őt a szenvedéstől, tekintve állapotát, de a fiúk rábeszélték az orvost, hogy már várjon. Apukád az ezekkel járó  fájdalomtól szeretne téged csupán megkímélni. 

Mint akinek kést szúrtak a szívébe. Könnyeim folytak le arcomon, szívem egyre hevesebben vert, levegőért kapkodtam. Már alig tudtam valami oxigént számon bevenni, annyira felidegesítettem magam. Eszti azonnal tudta mit kell tenni. Felpattant mellőlem a gyógyszeres szekrényhez nyúlt, előkapott valami kapszulát, és hozott egy pohár vizet. 

- Ezt vedd be. Ettől egy picit megnyugszol majd. 

- Nekem nem kell semmilyen gyógyszer, csak Ő. Nem halhat meg. Nem halhat meg.  -motyogtam halkan, később kiabáltam.  

Kitörtem magam abból a helyzetből, ami azzal járt, hogy a pohár víz és a kapszula a földön kötött ki, és még a pohár is széttört. Felkaptam egy üvegdarabot gyorsan a kezembe, remélve, hogy senki nem veszi észre, majd magára hagytam Esztit. Első utam a fürdőszobába vezetett. Belenéztem a tükörbe. Egy szomorú lányt láttam, kinek csak egy vigasza volt, ha szerelmét valahogy láthatná. Hajam kócos volt, s könnyektől ázott. Tenyeremben lévő üvegszilánkot méregettem, majd csuklómra helyeztem. Húztam pár vonalat. Vigyáztam arra, hogy ne mélyen, éppen csak magamba karcoljak. A vér látványától össze esem. Agyammal tudtam, hogy ez nem helyes és fájdalmas, de abban a helyzetben megnyugtató volt. Jajj. Nem. Nem. Isa ez így nem lesz jó. gondoltam magamban. A még arcomon lévő könnycseppeket letöröltem. Beálltam a zuhany alá. A forró víz folyt le testemen. Olyan érzés volt, mintha egy gyengéd kéz simogatna. A fürdés és hajmosás közbe eszembe jutott a sok szép emlék. Megnyugodni nem sikerült, sőt. A zuhanyzóban össze rogytam, pityeregtem szüntelenül. A víz úgy folyt rám, mint nyáron egy jókora zivatar. 

Vettem fel tiszta ruhát, hajamat göndören hagytam, halvány sminket magamra festettem, igaz minek. Úgy is le fog ma még folyni. Úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. 

- Isabel Green. Azt hiszem te nem vagy jó helyen. -mondtam hangosan a tükörbe nézve, még egy gyenge mosolyra is húztam szám. 

Életemben szegtem már meg szabályokat. Ennél nagyobbakat is, úgyhogy,

- Hajrá csajszi! Szerelmemről van szó, akit látnom kell. 

Halkan lelopakodtam a lépcsőn. Körbe néztem, hogy van e ott valaki, majd kifutottam az ajtón, mit sem törődve a következményekkel, s apa szavaival. Ő is biztosan ugyanezt tette volna. 

*~*~*

Megérkezett a kórházhoz a taxi. Fizettem és mint akit puskából lőttek rohantam a bejárathoz. Az aula tele volt lesifotósokkal. Hát persze. Ők miért is hiányoztak volna innen? Csak megkönnyítették volna a helyzetem. Hajamat eligazítottam, napszemüvegemet felvettem. Kicsit sem feltűnő, de reméljük nem vesznek észre. Oda sasszéztam a recepciós nőhöz, megkérdeztem merre találom Harold Edward Styles szobáját.  Szerencsére (ami valljuk be mostanában igen csak elkerül) senki nem vett észre, senkinek sem voltam gyanús. Biztos azt hitték vak vagyok, azért járok szemüvegbe egy épületben. De mindegy is. Nekem ez most jól jött. A lift előtt is tanyáztak a paparazzók, így maradt a lépcső. Felkullogtam az ötödik emeleti intenzív osztályra. Félelmetes volt. Az a sok szomorú, és rémült arc. Szívem egyre gyorsabban vert, tudtam hamarosan megtalálom azt, akiért itt vagyok, azonban közben történt valami, ami nagyon mélyen megérintett.   Ahogy fordultam a sarkon, láttam amint egy idős férfit kitoltak a műtőből, s a feleségének csak annyit mondtak: "Sajnálom." Lábam odagyökerezett. Úgy éreztem magam, mint egy pók a falon, aki csendben figyeli az eseményeket. A történteket látván az én saját záporfelhőim ismét meghozták a csapadékot.  Szőrnyű volt látni. Eszembe jutott mamikám halála. Nekünk ugyanezt mondták: "sajnálom". Mintha ezzel minden el lenne intézve. S azt sem felejthettem el, hogy Harry ugyanígy járhat. Apropó Harry. Lábaim ismét beindultak. A sírást egy kis angol nyelvű beszéd fűszerezte. Követtem a hangokat. Halkan közeledtem a srácok felé. A négy banda tag helyett hármat láttam. Zayn ült egy széken, fejét az ablak üvegnek döntötte. Liam és Louis azon agyaltak, hol lehet Niall, merre tűnhetett el. 

- Sziasztok. - szólaltam meg halkan, kissé remegő hangon. 

- Isabel! -rohant oda hozzám Liam és Louis.- Azt hittük már nem is jössz. -nyomott mind a két srác arcomra egy egy puszit. 

- Na "hercegnő" -mutatott idézőjelet a kezével Zayn.- is megérkezett. Nagyon fontos lehet számodra Harry, ha még csak most jössz, és egészen eddig nem érdekelt mi van vele. - ezt a mondatot mintha meg se hallottam volna, jobbnak láttam ha inkább nem szólok. Louis a kijelentést egy oldalba ütéssel elrendezte. 

- Jó bocsi. Nem akartam bunkó lenni. -tárta ki karjait, jelezve, hogy bújjak karjai közé és öleljem meg.
- Ne haragudjatok rám, amiért csak most jöttem, de szobafogságot kaptam. Apa nem engedte meg, hogy eljöjjek ide, de végül megszöktem. Viszont ez most nem lényeg. Mi van Harry-vel? Kérlek mondjatok valami biztatót.
- Biztatót? Pff. Az nehéz lesz. - ültek le mind hárman egyszerre.
- Tudod Isa.. -kezdett bele Liam. - lehet a One Direction-nek vége. Harry-nek eltört a bal keze, bal lába, mivel azt érte nagyobb ütés. A jobb fele csak megzúzódott. Gerince megrepedt, de nem vészes az helyre jön magától, ha nem mozog.
- Azonban nem reagál semmilyen gyógyszerre. -tette hozzá Louis, aki folytatta. Ha ezt túl éli, akkor is hónapokba fog telni, mire felépül. És van itt még más is.
- Mi? -szemem megint könnybe lábadt.
- Az orvosok szerint, a fejét ért sérülések miatt, az is lehetséges, hogy emlékezet kiesése lesz. De előbb még azért kell imádkozni, hogy egyáltalán felébredjen a kómából. - fejezte be zayn, s könnycseppek gördültek le arcán, majd később mindenkinek.
- Nem az nem lehet. Fel kell kelnie, nem halhat meg, nem hagyhat itt engem, nem, nem!
- Shh. -húzott az ölébe Louis. -nyugi, most erősnek kell lennünk.
- Látni akarom őt. -súgtam a fiú fülébe.

Megfogta kezem, elhúzott a többiektől egy csendes folyosóra. Egy üveg ablak volt előttem. Mögötte ott feküdt Harry gépekre kötve. Szinte egész teste be volt kötve, még a feje is, egyedül arca látszódott ki, amire kiült a fájdalom. Egyik tenyeremet az ablak üvegre tettem, majd fejemet lassan neki döntöttem. Sajnálom szerelmem, szeretlek. "Adtam fel az üzenetet" remélve, hogy a címzett meghallja. Louis a hátamra helyezte kezét.

- Had menjek be hozzá.
- Ezt nem tartom jó ötletnek.
- De hát Louis miért? Szeretem. Életem szerelme. Miért ne mehetnék be?
- A srácok egy picit téged is okolnak a történtekért. Harry téged védett, amibe majdnem bele is halt. Karrierje veszélybe került, így nekünk is. Ha őt valami érné a One Direction nem lesz ugyanaz többé. Zayn ezért is volt bunkó veled. De hidd el. Ez a harag idővel  elmúlik. Most mindenkinek nehéz.
- De Louis.
- Tudom, tudom. -kezével eltörölte arcomból az oda nem való hajtincseimet, s könnyeimet, majd adott egy puszit arcomra. - Várd meg míg lenyugszanak a kedélyek. -ölelt át.

Visszamentünk a többiekhez. Haza küldtek, hogy úgy sem tudok segíteni, inkább menjek vissza holnap. Választásom nem volt. Mentem a hosszú folyosón, lehajtott fejjel, nehogy valaki felismerjen. Egyszer csak valaki nekem jött. Hasonló képen mint én, álcázta magát. Egymásra néztünk, kezemet megragadta, behúzott a takarító szertárba, mivel ez volt a legközelebb.

- Nialler. -ugrottam a nyakába.
- Isabel. Végre itt vagy. A srácok téged is okoltak a történtekért, rossz volt hallgatni, ezért inkább el is jöttem tőlük. Én titokban mindig azért könyörögtem, hogy gyere már. Apukáddal a fiúk megbeszélték, hogy nem jöhetsz ide. Pedig Harry-nek most rád van a leginkább szüksége.

Ahogy ezeket Niall kimondta, még jobban sírtam. Miért van az, hogy ha már egy kicsit megnyugodnék, mindig történik valami, hogy még véletlenül se?

- Niall. Még be sem mehettem hozzá. Ablakon keresztül megnézhettem, de ennyi. Elküldtek azzal, hogy nem tudok segíteni, és ha majd történik valami értesítenek, pedig telefonom sincs, mert eltörött. - fejemet belefúrtam mellkasába áztatva ezzel pólóját.
- Na gyere. - megragadta kezem és húzott maga után.

Számomra eddig ismeretlen út fele mentünk, de úgy látszik Niall tudta hova visz, mert magabiztosan vezetett. Kerestünk egy ápoló nőt. Rám adatta az ilyenkor szükséges védő ruhát, majd elkísért Hazza szobája elé. Köszönöm. -súgtam segítőm fülébe és nyomtam egy puszit arcára, majd beléptem az ajtón. Oda bent mintha teljesen más élet lett volna.

Beep...Beep. Hallottam a hangokat, amik a szívverést jelezték. Lassan helyet foglaltam mellette. megfogtam Haz kezét. Hideg volt és élettelen. Mozdulatlanul feküdt, szeme sem rebbent. Borzalmas érzés volt, de legalább hozzá érhetek.
-Szerelmem. -kezdtem bele mondandómba.- Sajnálom ami történt. Az én hibám is. Engem akartál védeni, és most te szenvedsz. (közben végig kezét szorítottam) Nagyon szeretlek. Bármit megadnék azért, hogy újra halljam a hangod, vagy lássam a gyönyörű szemeidet. Remélem hallod amit most mondok. Nem adhatod fel küzdést. Szükségem van rád. A bandának is és családodnak is. Szeretlek. Érted? Szeretlek! Ne hagyj itt.! (Kész vége. Eddig bírtam. Eltört a mécses.) Nyomtam egy puszit kezére, egy csókot szájára, majd fájó szívvel elhagytam a szobát.

7 komi!  Ezt a részt, egy picit az újdonsült Directionernek írtam, Dórinak. Ő tudja miért. Remélem mindenkinek tetszett.