44. fejezet : Mikor már minden jónak bizonyul, akkor történnek a váratlan dolgok

Hát sziasztok! Hosszas szünet után, ismét itt vagyok. Meghoztam a részt. Más mondani valóm nincsen. Talán csak annyi, hogy BOCSÁNAT!!!

Lassan magamhoz tértem. Egy romantikusan megterített asztal mellett ébredtem. Nem tudtam hol vagyok, de jó jelnek tekintettem, hogy nem egy pincében ébredtem, megkötözve. Lassan kezdett elmúlni a fejfájásom is. Kívülről zajt hallottam, halk neszt.

          - Halló! Van itt valaki? -kiabáltam.

 Erre a mondatra, lépteket hallottam közeledni a szoba felé, ahol tartózkodtam, majd belépett az ajtón a "Főnök".

          - Te? Ez az egész a te műved volt? Mire volt jó ez? Mi? Mire? -ordibáltam, s közben felálltam.
          - Sajnálom! Tudom, már rossz ötlet volt, kicsit máshogy sikeredett ez az egész. De nézd -mutatott el rablóm a szépen megterített asztalra- ez mind a miénk, csak a tiéd és az enyém.
          - És azt hiszed ezzel minden el van rendezve? Elraboltatsz,  itt tartasz engem megkötözve és azt hiszed majd egy vacsora kárpótol mindenért?
          - Sajnálom. -nyögte ki maga mély közben mégis gyengéd hangján.
          - De hát még is mit hittél? Hogy a nyakadba ugrok, és minden olyan lesz mint régen, azok után amit tettél?
          - De Isa..  hallgass meg. -ölelt át, közben bámultam smaragdzöld szemeit, s egy pillanatra el is feledkeztem az élet bajairól.
          - Nem, hagyj békén! -toltam el magamtól, s egy könnycsepp futott végig arcomon.

Mindenen átvergődve, semmivel sem törődve rohantam ki a házból. Futottam az úton, nehogy valaki utolérjen. Hamar felfigyeltem rá, hogy valaki viszonozva hangos trappolásaimat- a magassarkúnak köszönhetően-  követ, fut utánam. Ez az illető nem volt más mint Harry.
Nem akartam, hogy utolérjen. Nem akartam látni. Olyasvalami van bennem, ami a düh, a meglepődöttség, s a csalódottság keveréke. Nem hittem volna soha, hogy ő ilyenre képes.

Balszerencsémre megbotlottam egy utcán lévő kavicson, minek hatására elestem. Bokám kibicsaklott, nagyon fájt. Én mégis felálltam, -ekkor már cipő nélkül- s baktattam tovább mezítláb, a hideg úton, hiszen már közelgett a tél.

Egy kéz megragadt hátulról.

          - Isa kérlek! Beszéljük meg.
          - Ezen nincs mit megbeszélni. -sírtam- te fogva tartottál, akár egy bűnözőt Harry!
          - De mindent csak érted tettem. Csak érted. Beszélni akartam veled. Tudtam, hogy másképpen nem sikerül.

"Mindent csak érted, csak érted." Ez a mondat, valamit megindított bennem. Kezdtem rádöbbenni a valóságra. Mikor le voltam kötözve, s nem is láttam azt hallottam: "nehogy egy haja szála is görbüljön, mert akkor nekünk annyi". Nem akart engem senki sem bántani. A házban a megterített asztal, a gyertyafényes idilli környezet. Visszagondolva nem olyan, mint egy valódi elrablás. Földre rogytam, s csak sírtam.

          - Sajnálom. Hülye voltam, kérlek ne haragudj. -temettem kezeimbe fejemet.
          - Te se rám. Térdelt elém Harry. Azt hiszem, nem így kellett volna, megoldanom ezt a randi dolgot. Londonban még jó ötletnek tűnt. -térdelt mellém a drága, s átölelt.

Ott térdeltünk az út közepén. Öleltük egymást. Elmélyedtem azokban a rég nem látott gyönyörű szép szemekben. Majd elcsattant egy csók.

Mivel lábam fájt, Harry hátára vett, és úgy vitt. Lábamat két kezével fogta, én pedig átkaroltam felső testét. Versenyautóst játszottunk. Lábammal irányította az "autót" ami jelen esetben én voltam, ő pedig futott. Mondhatták, hogy gyerekesek vagyunk, de jelen esetben nem érdekelt, és a sötétben, nem hiszem hogy sokan láttak minket. Később énekelt nekem. Én ezt egy csókkal jutalmaztam, s fülébe súgtam : Szeretlek. Leengedett hátáról, bicegtem mellette. Szerelmes csevejünket, s boldogságunkat egy autó zavarta meg. Hatalmas sebességgel közeledett, de mi már csak későn vettük észre. A kezemben lévő cipőm velem együtt repült, az árokba. Mozdulni sem bírtam a fájdalomtól. Harry az autó motorháztetejére zuhant. Végtagjai kicsavarodtak. Orrából, fejéből ömlött a vér. A kocsi vezetője, nem hogy segített volna rajtunk, hátra tolatott ezáltal Hazza lezuhant a földre, feje koppant a kemény aszfalton, a sofőr pedig elhajtott. Egy ideig a világ homályban úszott, később már úgy sem. Minden sötét lett.