34.rész: "Boldogan élnek, míg meg nem halnak."

Bocsánat, amiért rövid a rész, de holnap hozok újat, és hosszabbat! Ígérem! Ezt a rész küldöm Boginak, mivel tegnap megígértem neki. Remélem tetszik! Jó olvasást..!  Ja éés.... utólag Happy Birthday One Direction! *-*~Ajánlott zene..

34. rész 

„Boldogan élnek, míg nem halnak.”

A meséknek mindig így van vége. A főhős lány, és fiú megismerkedik, történik egy kis bonyodalom ugyan, de a szerelem mindent legyőz, és a végén összeházasodnak, jobb esetben gyerekeik születnek, és vidáman élnek.  Az én mesémben, ez sajnos nem így lett.  Az az egy igaz, mindenkinek az élete egy színdarab, és maga játssza benne a főszerepet, de semmisem olyan egyszerű, mint ahogyan le van firkantva egy mesekönyvbe, vagy egy ártatlan papírlapra.

A szakítás mindig nagyon fáj. Nem egy olyan élmény, amit az ember csak úgy le tud zárni magában. Az ember elveszít maga mellől egy olyan személyt, aki neki a támaszt nyújtotta és mindig számíthatott rá. Mikor a nagymamám, meghalt, még jóval az előtt volt, hogy Bencével jártam volna. Akkor úgy véltem, bizonyos embereket, csak a halál vehet el tőlem. Majd az első, és most a második komoly kapcsolatom után, rá kellett jönnöm, hogy sajnos ez nem így van. Ha két ember között, már nem úgy működnek a dolgok, talán nagy a távolság, ami az én helyzetemben, légvonalban pontosan 1470 km, akkor nem lehet kizárni, hogy a kapcsolat lezárul.

Így utólag rágódva a dolgokon. Ennek lehet így kellett történnie. Emlékszem a költözésre. Egy szeleburdi,  kajla, kamasz lány voltam. A véletlennek köszönhetem a találkozást az 1D-vel, pedig kijelentettem: 

-„Én nem akarom megismerni őket SOHA!!”

És lám! Mi lett? Először csak jóban voltam, aztán randiztam az egyik taggal, kapcsolatunk úgy látszott nagyon erőssé vált, ellátogatott még a szülőhazámba is. Küzdöttünk Bence ellen, aki a véletlen folyamán, mindig felbukkant valahol. Legyen az Budapest, akár London. Még a „drága” Caroline-t is leküzdöttük valahogyan, igaz, nem úsztam meg kórház nélkül.

 Sokat átéltem, s tapasztalatot gyűjtöttem, amiket még fel tudok használni az életben. A sok szép nap, a sok ajándék, Harry utánozhatatlan mosolya, ölelése, csókja, az a mély hangja, örökké bennem él. Ezeket az emlékeket soha senki nem tudja elvenni tőlem, rosszabb esetben csupán egy baleset, aminek következtében elvesztem minden emlékemet, de ez remélhetőleg, nem fog bekövetkezni.