7.rész: Első napom Londonban...

Rendesen becsuktam az ajtót, majd elindultam. Apa megmondta, hogy nem mehetek messze. Ez a város gyönyörű volt. Nagy a nyüzsgés. Már az ajtóból elindulva csináltam egy csomó képet. Eljutottam addig a pontig, ameddig még visszatudtam találni. Na de én nem arról vagyok híres, hogy szót fogadok. Eléggé makacs vagyok, így hát persze, hogy tovább mentem. Egy csomó klassz butik előtt mentem el. Álltam a kirakatok előtt és bámultam befelé. Mikor észbe-kaptam, hogy már azt sem tudok, hogy hol vagyok kétségbe estem. Hívtam anyát nem vette fel. Hívtam apát nem vette fel. Nagyon féltem. Nem ismertem a várost. Mi lesz ha elrabolnak?? Na de Isabel!! Gondolkozz! Merre is jöhettem?... Gondolkodtam-gondolkodtam, de hiába. Egyszerűen elvesztem. Nem tudtam hol vagyok és azt sem, hogy merre jöttem. Újra hívtam szüleimet de semmi. Bevallom már annyira féltem, hogy sírtam. Az emberek jöttek-mentek. Csupa ismeretlen arc. Leültem az út szélére. Nem tudtam mit csináljak. Megszólítottam pár embert, hogy segítsen, de senki nem segített. Megint telefonáltam, de ismét semmi. Még jobban zokogtam és az út közepén összeestem. Pontosabban térdre borultam és fejemet pedig a kezemben fogtam. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy öt srác nyüzsög körülöttem. 

      -Hé! Hahó! Jól vagy? Mi történt? -kérdezték kórusban.

      -Eltévedtem. Tegnap költöztünk ide Magyarországról, és nem tudom, hogyan jutok haza. Azt hiszem eltévedtem. (Az egyik srác nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.)

Ránéztem, és nagyon ismerős volt az arca. A könnyektől alig láttam valamit. Majd megnéztem mind az öt srácot, de nem tudtam hogy honnan ismerem őket. 

      -Ti kik vagytok? -kérdeztem elpirulva.

      -Te nagyon beüthetted a fejed! -viccelt az egyik srác, akinek sárgarépa volt a kezében.

      -Ezek szerint te nem vagy rajongó? -kérdezte aki felsegített.

      -Rajongó? Jajj várjál! Ti vagytok a One Direction? -kérdeztem meglepődve.

      -Igen mi vagyunk. Az én nevem Louis Tomlinson. -mondta a "sárgarépás". Ő Harry Styles mutatott rá. (ő volt aki felsegített)

Niall Horan. Liam Payne és végül Zayn Malik.

      -Az én nevem Isabel Green.

      -Merre fele laksz? -kérdezte Liam.

Megmondtam, majd felajánlották, hogy haza kísérnek. Elfogadtam, hiszen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Nagyon jól éreztem magam velük. Mivel nálam volt a fényképezőgépem, csináltunk pár képet. Harry-vel nagyon jól megértettük egymást. A srácok már cikiztek minket. Elmeséltem nekik, hogy hogyan kerültem Londonba. Gyorsan eltelt az idő és már meg is érkeztünk.  Ajánlottam, hogy jöjjenek be, de menniük kellett. elköszöntünk egymástól, mind az 5 fiútól kaptam egy ölelést. Anyáék már a lakásban vártak rám, tök idegesen, mert nem tudták, hogy hol vagyok. 

    -Isabel! Te hol voltál? És miért hívtál minket ennyiszer?

    -Eltévedtem.

    -El-el tévedtél?

    -Igen, de már tök mindegy.

    -Mi az, hogy mindegy? Szépen megmondtuk, hogy ne menj messze, mert ez lesz! 

    -Igen? És akkor ti miért nem vettétek fel a telefont? Nem a semmiért hívtalak benneteket ennyiszer. -kiabáltam.

Felmentem az új és szokatlan szobámba. Egyfolytában a srácokon járt a fejem, főleg Harry-n. Este semmihez nem volt kedvem. Pattogtattam popcorn-t, és bekapcsoltam egy filmet. Mire vége lett, én arra már bealudtam.