5.rész: Pár nap múlva...

Elérkezett a vasárnap. Utolsó napomat töltöm Budapesten, hiszen holnap indulunk. Elterveztem, hogy ma akármi lesz, csak olyat fogok csinálni, amihez jó emlékek kötnek. Ellátogattam a kedvenc helyeimre, a kedvenc boltjaimba. Elköszöntem néhány közeli ismerősömtől.  Mindenki szomorú volt, hogy elmegyünk. Mivel Gabriella nem szólt hozzám, ezért én írtam neki egy levelet. 

„ Szia Gabriella!

Tudom, hogy haragszol rám. Nem szólsz hozzám. Nem akartalak megbántani. Lehet, hogy egy kicsit durván fejeztem ki magam. Holnap indulunk Londonba. Nem akartam úgy elmenni, hogy nem köszönök el. Örülök, hogy a barátod lehettem. Minden jót neked és kérlek vigyázz magadra! Ha szeretnél, akkor majd beszélhetünk.

                                                                                               Puszi: Isabel ”

Mire ezt megírtam és bedobtam a postaládába kicsit elérzékenyültem. Néhány könnycsepp lefolyt arcomon. Még sétálgattam, majd leültem a Margit- szigeten egy padra. Eszembe jutott, hogy tegnap pakolgattam, és ha minden igaz, itt a táskámban a fényképezőgépem. Így is volt. Elővettem. Csináltam pár képet, hogy legyen valami emlékem. Hátrahajtottam a fejem a padon és becsuktam a szemem. Majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy madarak csicsergése mellett, emberi hangokat is hallok. Hátranéztem. 

                  -Szia Bence! 

            -Szia Isabel! Akkor holnap indultok?

            -Hát igen sajnos. De Bence kérlek ne haragudj! Tudod még 

            én is szeretlek, de mivel elmegyek, ennek így nem lenne

            értelme.

            -Tudom-tudom rájöttem. De tudod milyen tudok lenni. 

            -Hát igen! Azt tudom. De én sem vagyok jobb.
            -Hoztam neked valamit.

            -Nekem? De hát honnan tudtad, hogy itt vagyok? 

           -Az lényegtelen! -majd átnyújtotta nekem a kis ékszeres dobozt. Kinyitottam és egy gyönyörű nyaklánc volt benne, aminek volt egy szívecskés medálja.

          -Nem nyitod ki a medált? -kérdezte.

Kinyitottam és a mi régi közös képünk volt benne.

          -Ez nagyon szép!! Köszönöm!!

Átöleltem és adtam egy puszit az arcára.

           -Nekem most már mennem kell, még pakolnom is kell.

           -Hazakísérjelek? -ajánlotta fel.

           -Ha szeretnél! -mondtam boldogan.

Míg hazaértünk egy csomót beszélgettünk és hülyültünk. Majd odaértünk a házunkhoz. Elbúcsúztam tőle. Megint megöleltem és adtam neki egy puszit, de azt már nem az arcára, hanem szájára.(ezt még bevállaltam, hiszen úgysem látom többet, legalábbis azt hiszem)

Elköszöntem tőle. Megígérte nekem, hogy még hallok róla. Csak egy mosoly telet tőlem, aztán betettem az ajtót. Egyedül voltam otthon. Anyáék elmentek elintézni pár dolgot a holnapi indulás előtt, és átveszik az új ház kulcsait.  A telefonom megszólalt. Anita hívott.

         -Na szia! Hát tőlem már el sem búcsúzol?  

         - Éppen most akartalak felhívni, hogy van-e kedved átjönni.

         -Van! Fél óra és ott vagyok!  

         -Jól van, várlak! Szia!

Letettem a telefont, majd kapcsoltam egy kis zenét, Ismét hallgattam 1D-t. Tényleg nem értettem mi van velem. Közben pakolgattam. Előtt hagytam a holnapi ruhám, cipőm és táskám, amúgy mindent elpakoltam. Pont végeztem, mikor megszólalt a csengő. Lerohantam és kinyitottam az ajtót. Anita volt az. Leültünk a nappaliba. Mivel pénteken volt az utolsó tanítási nap a nyári szünet előtt és én nem voltam ott, ezért elhozta a bizonyítványomat. Majd én is elmeséltem neki, hogy mi történt velem ma, és megmutattam a nyakláncot. Nem maradt sokáig, mert neki is mennie kellet, és holnap én is korán kelek. Tőle is elbúcsúztam és már alig várja, hogy egy hét múlva ő is induljon.

*****

20:00 óra van. Én már minden olyan cuccot amit vinni szeretnék elpakoltam. Az én holmiim álltak egy nagy bőröndből és két kicsiből. Lefürödtem és elaludtam, hiszen holnap lesz a nagy nap!