Az ajtón belépett egy srác. Ez a srác Bence az én volt
pasim, Örültem, hogy láthatom, azaz, hogy jött hozzám, hiszen nem haraggal
váltunk el.
-Isabel beszélhetünk kicsit?
- Perszee!
Beszélgettünk mindenről, majd rátért a lényegre…
-Tudod arról lenne szó, hogy én
még mindig szeretlek. Szívesen megpróbálnám veled még egyszer. De csak ha te is
úgy gondolod.
Nagyon szomorú lettem. Ő volt életem szerelme, de
szakítottunk. Most itt a lehetőség, de én meg elköltözöm Londonba.
-Az a
baj… -majd elcsuklott a hangom.
-Mi? –kérdezte.
-Énis
nagyon szeretlek, erre vártam már mióta. Én is megpróbálnám de nem lehet.
-Nem
lehet? Miért? Ki tiltja meg?
-Senki,
csak…
-Csak?
Mondjad már?
-Hétfőn
indulok Londonba. Oda fogunk költözni.
Erre nem szólt semmit. Kiment az osztályból és becsapta a
már így is rozoga ajtót. Én sírni kezdtem, mert tényleg nagyon szerettem. Anitától
jött egy SMS , hogy beteg lett (lázas) nem tud jönni suliba. Felkaptam a
holmim, kértem kilépőt (rosszul létre hivatkoztam, és amúgy is mindegy volt,
hiszen már nem tanulunk, mert 2 nap és itt a nyári szünet) és haza mentem.
Elővettem a Bencével készült közös képeket és azokat nézegettem. Egyik képen
felnevettem, másikon inkább jobban sírtam. Bekapcsoltam a laptopomat, de közben
kerestem a szekrényben csokit. Miután betöltött, youtub-on szerelmes számokat
hallgattam és közben csokit zabáltam. Beállítottam, hogy véletlenszerűen
bármilyen szám szólhat. Pakolgattam és ismerős hangokra lettem figyelmes. Oda
futottam a laptopomhoz és elolvastam. A szám címe: ONE DIRECTION – TAKEN
Engem most perpillanat semmi nem érdekelt. Még az sem hogy
1D szólt. És most nekem ezt a számot nagyon jól esett hallgatni. Hát ebből az
lett, hogy vagy 20-szor meghallgattam. Nem értettem mi van velem. Én és a One
Direction? Furcsa volt. De erre a számra nagyon jól tudtam gondolkodni. Sok
dolog történt velem mostanában. Pontosabban három nap alatt.
~Hétfőn elég rossz napom volt. Anita szakított pasijával, amitől
nekem is eszembe jutottak a szakítás emlékei. Megtudtam, hogy szüleim Londonban
akarnak új életet kezdeni.
~Kedden Gabriellával összevesztünk. Hozzánk sem szól, mert
neki többet érnek a pop sztárjai mint mi. Elvesztettem egyik barátnőmet, most
már biztos, hogy örökre.
~Ma Bence ismét szerelmet vallott nekem. Én megőrülök,
hiszen annyira szeretem. De itt kell hagynom. Muszáj!!
Jaj, de cuki!
VálaszTörlésDe egyszerre szomorú is!
Szegény lány!
Anita