2.rész: Új Élet...

Ahogy beléptem a nappaliba rideg és fagyos hangulat várt. Szüleimen láttam, hogy valami nagyon komoly dologról van szó.

-Isabel beszélnünk kell! – mondta apukám hivatalos hangon.

-Jól van csak várjátok meg míg átöltözöm, mert a ruhám nagyon vizes és fázom.

Gyorsan felfutottam a szobámba, átöltöztem, majd visszamentem a nappaliba.

-Ülj le kicsim! – mondta anya.

Leültem és apa elkezdte…

-          Kislányom, ugye én Londonból költöztem ide, és most egy üzleti munka miatt vissza kéne költöznöm.

Nem értettem ebben mi akkora probléma, hiszen már máskor is volt ilyen, és azt sem értettem ennek mi köze ahhoz, amit halottam.

-          Van itt még valami… - kezdte anya amitől egy kicsit megijedtem.

Arról lenne szó, hogy mi is elköltöznénk Londonba, és ott kezdhetnénk új életet, mivel ide már nem köt minket semmi.

Engem ez a kijelentés nagyon felzaklatott, és azt éreztem egy világ dőlt össze bennem. Sírva felfutottam a szobámba és szó szerint rávetődtem az ágyamra és csak zokogtam és zokogtam.  Azon járt a fejem, hogy elveszítem a legjobb barátnőimet, amiről hallani sem akartam és féltem attól a bizonyos „Új Élet” kezdetétől. Anyáék kopogtattak az ajtón, de nem nyitottam ki, hanem elküldtem őket. Nyíltan kijelenthettem, hogy ennél már nincs rosszabb!  Este gyorsan lefürödtem, majd bebújtam az ágyba. Egész éjjel gondolkodtam, mindenen járt a fejem. (barátok, iskola, család…) Azért belegondolni, hogy Londonba fogok költözni nem olyan rossz! De hogy a barátaim nélkül az már mégsem olyan jó! És az is ijesztő, hogy új élet, egy ekkora városban, de arra is rájöttem, hogy ha divattervező szeretnék lenni, akkor ez nem is olyan rossz lépés…

Mivel egész éjjel semmit nem aludtam, ezért reggel időben eltudtam készülődni a suliba. Még apával is beszéltem egy kicsit. Elmagyarázta, hogy erre miért van szükség. Be kellet látnom, hogy igaza van, de akkor is fájt. Miután apa elment, bekapcsoltam a tv-t. Még volt 15 percem indulásig. A Viván pont az a One Direction- One Thing -je ment. Szokatlan volt tőlem, de nem kapcsoltam el a tv-t, sőt be kellet látnom, hogy nem is olyan rossz.

*****

7:30-kor beértem a suliba. Az osztályban Anita és Gabriella már nagyon vártak. Leültünk és beszélgettünk. Tisztában voltam vele, hogy el kell mondanom el fogok költözni, méghozzá nem is közeli helyre, de nem tudtam, hogy hol kezdjem. Mikor nagy nehezen rávettem magam, Anita a szavamba vágott:

-          Lányok! Valami nagyon fontosat kell mondanom. –ahogy ezt kijelentette, mindketten óriási szemekkel figyeltük, jelezve, hogy figyelünk rá és kíváncsiak vagyunk.