Másnap reggel felkeltem. Nagyon izgatott voltam az este miatt. Ez lesz az első kettesben töltött estém Harry-vel. Délelőtt átmentem Anitához. Mondtam neki, hogy ma este Harry-vel fogok randizni.
-Isabel! Akkor mi lesz Bencével?
-Mi az, hogy mi lesz vele? Semmi. Értsd már meg!! Ő Budapesten van én Londonban. Ennek így nem lenne értelme.
Láttam rajta, hogy egy kicsit megértette a helyzetem, bár nem igazán fogta fel, vagy nem akarta. Furcsa volt ő nekem mostanában. Mindig felhozza a Bencét.. De volt más dolgom is, mint hogy ezen gondolkozzam. Nem maradtam sokáig, hiszen még sok dolgom volt. Egyre jobban közeledett az este. Elmentem fürödni. Kisminkeltem magam. Felvettem az egyik újonnan vett ruhámat és cipőmet. Már csak pár perc kellet volna 6 órához, mikor megszólalt a csengő. Hasam görcsbe rándult, remegett kezem lábam. Nagyon izgultam. Gyorsan felkaptam a táskám, majd szaladtam le a lépcsőn. Megláttam Harry-t és elpirultam. Nagyon jól nézett ki.
-Szia Isabel! Gyönyörű vagy!
-Szia! Te is nagyon jól nézel ki. -kacsintottam rá, majd elindultunk.
Harry olyan kis cuki volt. Egész út alatt faggattam, hogy hova megyünk, de nem akarta elárulni.
-Megérkeztünk! -mondta boldogan.
Kiszálltunk, és bekötötte a szemem egy kendővel, hogy ne leskelődjek.
-Harry ha neki megyek valaminek nagy baj lesz! -mondtam nevetve.
-Jaj nyugi! Nem lesz semmi baj!
Hirtelen levette a vállamról a kezét, én pedig kétségbe estem.
-Harry! Harry! Hol vagy??
-Itt vagyok! Nyugi! -szépen lassan levette rólam a kendőt.
Csak mi voltunk ketten egy étterembe, aminek a közepén volt egy asztal, szépen megterítve és gyertyákkal díszítve.
-Ez gyönyörű! Ezt mind miattam csináltad?
-Igen. -mondta boldogan.
Leültünk és elkezdtük a vacsit. Közben beszélgettünk. Nagyon jól éreztem vele magam. Az izgalmam is egy kicsit enyhülni kezdett. Egyre jobban feloldódtam, és a hangulat is egyre jobb lett. A desszert előtt Harry bekapcsolta a zenét.
-Isabel Green, van kedve táncolni? -kérdezte.
-Ki nem hagynám! -majd felálltam, és elkezdtünk táncolni.
Egy kicsit lassúbb szám következett. Harry jobban magához húzott. Táncoltunk, majd abbahagytuk. Egy ideig csak néztük és öleltük egymást, majd közeledni kezdett felém. Száját számra tapasztotta. Elcsattant az első csók. Nagyon jó érzés volt. Ahogy megcsókolt minden megszűnt. Csak ő volt és én. Csak mi ketten. Abbahagytuk, majd rám nézett.
-Szeretlek Isabel!
-Én is szeretlek Harry! -ismét megcsókoltuk egymást.
Leültünk megenni a desszertet, majd elmentünk sétálni. Úgy sétáltunk, mint egy igazi szerelmes pár, kézen fogva. Harry-vel mindig arra mentünk, ahol remélhetőleg nincsenek rajongók. Az egyik virágosnál vett nekem egy csokor vörös rózsát. nagyon szép volt. Még sétáltunk egy kicsit, majd vissza indultunk az autóhoz. Odaértünk a házunkhoz, majd kiszálltunk. Az ajtóig elkísért.
-Nagyon szépen köszönök mindent, csodálatos este volt.
-Örülök hogy tetszett. -majd egy csókkal elbúcsúztunk.
Bementem a házba és felrohantam a szobámba. Mosollyal az arcomon aludtam el. Reggel arra keltem, hogy egy párna landolt a fejemen.
-Na! -visítottam fel!
-Na mi? Milyen volt a randi? -faggatózott Anita.
-Téged most komolyan érdekel? -lepődtem meg.
-Mivel a barátnőm vagy, ezért igen.
-Elmentünk vacsizni, táncoltunk, .....Elcsattant az első csók....
Elmeséltem neki mindent, ahogy történt. Csak ámult, hogy milyen csodás volt a randi, bár a csók hallatán egy kicsit furcsán nézett rám. Nem volt kedvem magyarázkodni neki, szerencsére Harry-nek nem is kellett, mert pont hívott.
-Szia! -kiabált bele a telefonba.
-Szia Harry mizujs?
-Semmi különös. Olyan jó volt a tegnap este. Van kedved megismételni?
-Igen persze! -válaszoltam boldogan.
-Ma nálunk lesz egy buli este, ha van kedved gyere el. Anitát is hívhatod, ha akar jöhet.
-Jól van szerintem megyünk!
-Akkor majd megyek értetek! Addig még hívlak! Szia Manókám!
-Szia Harry!
NAGYON nagyon tetszett igazad volt egyszerűen IMÁDTAM csodás volt és aranyos és romantikus és ÁHWWW <333 *.* ;)király lett ez a rész ;) :DDD alig várom kövit :DD minél hamarabb *____*
VálaszTörlésköszi! nagyon kedves vagy! <3 :)
TörlésWÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.nagyon jóóóóóó.:) mikor lesz a kövii.???
VálaszTörléshamarosan.. még ma. :)
TörlésDrága Rami!
VálaszTörlésHogy bebizonyítsam azt, hogy jól írsz, kapsz tőlem eg kis ajándékot, amit a blogomon megtalálsz!
xoxo: Allie:))
Köszönöm szépen! Nagyon tetszik! :)
Törlés