17.rész: Baleset...

Először is elnézést, amiért ilyen későn hoztam a részt, de a suli miatt nem tudtam előbb, kicsit elcsúsztam. Más részről, nagyon boldog vagyok! Mikor ezelőtt írtam, akkor még csak az 1800-at haladtam meg, most viszont már lassan a 2100-at! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki olvassa a blogom! Szeretlek titeket! És most itt a rész....:) xx

17. rész 

     -Szóval te vagy Harry új barátnője? -kérdezte Caroline Flack.
    -Igen, én vagyok. -dörgöltem az orra alá büszkén.
    -Eléggé ügyetlen és szerencsétlen barátnőt talált magának, mit ne mondjak..! 
    -Én nem vagyok szerencsétlen. Sőt lehet, hogy többet érek nálad..... -förmedtem rá. 
    -Na idefigyelj! Ki vagy te hogy nekem ezt mond? Egy senki bogaram! Azt meg fogadd el, hogy Harry még mindig engem szeret, és nem téged. Csak azért van veled, hogy engem elfelejtsen.!

Ezzel a lendülettel neki lökött a falnak. Szúrós fájdalmat éreztem fejemben. Földre rogytam, de többre már nem emlékszem. 

*Harry szemszöge*

Egy kicsit becsaptam Isabelt. Míg ő a főúton ment, én a házak mögött mentem, így előbb értem oda az autóhoz. Már vártam 10 percet, de Isabel sehol nem volt. Aggódni kezdtem, ezért elmentem megkeresni. Azon az úton indultam el, amerre neki jönnie kellet volna. Nagy és nyüzsgő tömeget vettem észre. Futni kezdtem. Ott feküdt Isabel, és a feje mellett ott volt egy vértócsa. 

       -Isabel kicsim!! Kelj fel! -ordítottam kétségbeesetten. 

Semmire nem reagált. Gyorsan felkaptam, futottam vele az autóhoz. Betettem, majd azonnal elindultam a kórház felé. A 15 perces út helyett ott voltam 7,5 perc alatt. Siker!! Kikaptam a kocsiból, majd azonnal a sürgősségi  felé vettem az irányt. Az orvos a műtőbe vitette. Értesítettem a többieket, ők is hamarosan oda értek. Anitát is felhívtam, csak Isabel szüleit nem értük el. Hosszú ideje ott voltak a műtőben. Senki nem jött se ki, se be. 

*Isabel szemszöge*

      -Felébredt! -kiabálta Niall.

Azonnal futott hozzám Harry. Pontosabban mindenki. 

      -Manókám annyira sajnálom! -nyomott egy puszit homlokomra.

Nem tudtam megszólalni, csak néztem körbe-körbe. A fejemet kezdtem tapogatni, mert valami szorította.

      -Mi ez a fejemen? Mi történt velem? -kérdezgettem eléggé felzaklatva.

      -Nyugi-nyugi! Most nem szabad felzaklatni magad! -ölelt át Anita. 

Mindenki kiment, a szobából, csak Harry maradt ott velem. Befeküdt mellém az ágyra. 

       -Manókám kérlek ne haragudj! Ha nem hagylak egyedül ez az egész nem történik meg! -ölelt szorosan magához. 

       -De hiszen az én ötletem volt Harry! Nem a te hibád. 

       -Megígérem soha többé nem hagylak magadra! -megcsókolt. 

       -Elmondanád, hogy mi történt velem Harry? Nem emlékszem igazán....

        -Az emberek akik ott voltak körülötted, azt mondták, hogy egy nővel veszekedtél, az neki lökött a falnak, abból pedig kiállt valami éles dolog. Az felsértette a fejed, ezért elvesztetted az emlékezetedet. Össze kellet varrni a sebet és fertőtleníteni, de elvileg már minden rendben van. -hangján érezhető volt az aggodalom.

       -Ó! Már minden világos..

       -Kivel veszekedtél? -vont kérdőre?

       -Caroline-val. Caroline Flack-el. -mondtam undorodva.

       -Ez most komoly? -nézett rám kerek szemekkel Harry.

       -Igen!... Esküszöm! ... És azt is mondta, hogy...............hogy még mindig őt szereted és én csak azért.....

       -Ne is folytasd! Bolond ez a nő. Ne is foglalkozz vele. Téged szeretlek Isabel! Hidd el! -nézett rám azokkal a gyönyörű zöld csillogó szemeivel. 

       -Elhiszem! Érzem. Tudom. Különben most nem lennél itt velem. 

       -Majd elfelejtettem! A szüleim? 

       -Senki nem éri utol őket. Nem vették fel a telefont. Zayn elment hozzátok, akkor meg nem voltak otthon. 

Ez most komoly? Nem hiszem el! Olyan düh volt bennem. A szüleim tesznek rám egy nagyot! Itt vagyok a kórházban de ők meg felszívódtak. Telefont nem veszik fel, és otthon sincsenek. 

       -Meddig kell bent lennem?

       -Csak pár napig megfigyelésen, mert a sebet egy kicsit mély volt. -mosolygott Harry.

Nem az a jellemző Harry Styles mosoly volt. A mosoly mögött egy aggódó fiú volt. Igazán éreztem, hogy szeret. 

       

  Velem töltötte az éjszakát, azon a kényelmetlen kórházi ágyon. Nem igazán sokat aludtam, mert nagyon haragudtam a szüleimre. Hajnali kettő körül Harry valamit álmodhatott, mert egy hirtelen mozdulattal átölelt. Forró és szenvedélyes ölelése, végül álomba bódított.